Körbemulattuk Budapestet
Öt szórakozóhely a merítésben
Sok külföldi szerint Budapest az éjszakai életet élők paradicsoma. A környező országokban talán még Prágának van hasonló vonzereje, oda is sok turista kifejezetten egy jó hosszú kocsmatúra kedvéért érkezik. Valóban vonzó tud lenni az a bizonyos közép-kelet-európai, sírva vígadó kocsmahangulat, de vajon elég ez?! Most 5 helyet mutatunk be, ahol az elmúlt hetekben megfordultunk.
Mulatni mentünk - természetesen szigorúan szakmai megfontolásokból. Öt népszerű fővárosi szórakozóhelyet jártunk végig. Lássuk tehát, mire jutottunk.
Corvintető
Az áruház, aminek tetején a bulihely megtelepedett ad egy sajátos bukét a hangulatnak. Ezen a helyen a belsőépítészet-történeti eseményként találkozik a szocreál és a hatvanas évek amerikai bárdivatja.
Tehát a magasból indítunk. A Corvintetőre gyalog, 3 emeletet megmászva, de akár teherlifttel is feljuthatunk. Már majdnem úgy éreznénk magunkat, mint egy videoklip szereplője, de ekkor megcsap a lángossütőből gomolygó sült olaj szaga – nekem illat, a lángost ugyanis imádom. El is határozom, hogy hazafelé benyomok egy fokhagymásat…
A hely maga kicsit sötét, piros fényben úszik a nagyterem, a hűvösebb idő beköszöntével itt a legnagyobb az egy nm2-re jutó emberek száma. Van egy kisebb terem is – erről leginkább a magán szülinapok jutnak eszembe, ahonnan a galambhálóval bevont teraszra léphetünk ki hűsölni.
De még tombol a nyár, tehát irány a tető – ahova egy tűzlépcsőn juthatunk a nagyterem közeléből. Majdnem minden asztal foglalt, már csak a pultnál akad hely. Mókás lenézni innen a városra és a csodás naplementébe innen egy ház se takar be! Na, tehát a Corvintető az a hely, amit mindenki tud élvezni, ha alatta még nagyban dudál a város, míg ő már lassít a magasban…
Instant
Második kör az Instant, egy szeparált koncerthelyiséggel ellátott, nagyra nőtt ivó. gyakorlatilag egy komplett bérházat alakítottak át kocsmává. Egyesek szerint megvan a hangulata, és úgy tűnik, a külföldiek sose unnak rá.
Sok a hasonló hely, az Instant se az első volt a sorban. A közelében is akad bőven kistestvér. Például a szomszéd, a Szimpla Kert. Ettől csak az választja el egy testhosszal a helyet, hogy még a tízedik nekifutásra is zegzugosabb. Na és az egykori rendelőből itt maradt kínzópad, a fogorvosi szék - elég egyszer ellátogatni ide, hogy emlékezzen rá az utazó.
Amúgy viszont a hasonló helyekről jól ismert foglaltházi hangulat leng be mindent, helyiségtől függően különböző mértékben: aki a fortyogóbb atmoszférát szereti, az leülhet az átriumban vagy kiállhat a gangra, aki inkább bujkálna, annak a fölső, lakószobából lett ivót ajánljuk (könnyű felismerni: a szobabútorok a plafonra vannak erősítve, fejjel lefelé).
Akárhogy is legyen, nagyjából ugyanazzal a huszon-, esetleg harmincéves közönséggel találkozik majd az asztaloknál, és viszonylag sok külföldi szót is hall majd az idelátogató. Úgy tűnik az éjszaka réme a lángos, itt is felbukkan. És ezt ismét nem hagyhatom ki. Ha meguntuk a bulit/ivást, akkor itt egy fergeteges lángosos várja a kapun kilépőt. Itt is.
Bed Beach
Meglehetősen éles a váltás az előző helyszín után, hiába, hogy az egész várost át kell szelnünk. Belépve viszont azonnal törlődik minden korábbi élmény, mert ez a hófehér palota elég hamar rátelepszik az ember tudatára - mintha csak egy hollywoodi villa felnagyított nappalijában lennénk.
Az ultraexkluzív szórakozóhely így sem tűnik feledhetőnek, de ez valószínűleg "egyéni szocprobléma", mert körülöttünk mindenki határozottan és koncentráltan önfeledt. Nekik valószínűleg elég az is, hogy ők meg vannak győződve a buli exkluzivitásáról. Bár tény, hogy Magyarországon - talán a Balaton környékét leszámítva - nem nagyon vannak ilyen kategóriájú nyitott szórakozóhelyek. Az előítéleteket azért bizonyos fokig oldja a hely, mégiscsak egy szigeten vagyunk és egy folyó csörgedez mellettünk.
Pasik és csajok rovat. Ide általában azért jár a nép, hogy ne egyedül menjen haza, de a vadat minőségileg a csúcsra járassa. Legyünk politikailag korrektek: sokan vannak, akiknek ez itt a luxusfelhozatal. Az álszentet persze nem kell játszani, ilyen női lábakat ilyen mennyiségben a hasonló helyeken kívül legfeljebb az interneten lehet látni, és a férfioldal is szépen gyúr rá, hogy hozza a kívánt szintet. Más kérdés, hogy vannak, akik ilyesmit inkább csak az interneten akarnak látni, vagy még ott sem.
Cha-Cha-Cha Terasz
Igazi "népek olvasztótégelye" típusú szórakozóhely ez ugyanis, ahol nagyjából mindenki jól tudja érezni magát, akinek megfelel az ücsörgés-csevegés-iszogatás-csörgés menetrend.
Központi helyen van, mégis távol a várostól, a tömeg ellenére még a pulthoz sem nehéz odaverekedni magunkat, van elég ülőhely, a diszkrét bungaló-hangulat is szerethető, szóval optimális úgy, ahogy van. Vagy legalábbis sikerrel palástolja a gyengeségeit, mert azért azok is vannak neki. Sebaj, senki sem lehet tökéletes, úgyhogy ha jobbkor jövünk, maradtunk is volna még.
Ötkert

Egy kis sziget kitérő után ismét vissza a belvárosba. Ennél belvárosabb már nem is lehetne. Ez a hely minden eddig említett helyből magában rejt egy kicsi: tulajdonképpen egy romkocsma, de luxus kiadásban a maga nemében. Itt is fellelhető a lomtalanításról összekukázott bútorok garmada, ám mindez olyan ráncbaszedetten, olyan ízlésesen tálalva, hogy rég elszállt már az embernek az az érzése, hogy megnézi hova ül le, nehogy beleragadjon a koszba…
Külön meglepetés volt a mosdó, aminek fala a hely törzsközönségét alkotó 20-as, inkább 30-as korosztály kamaszkorának legnagyobb sztárjainak posztereivel lett kicsinosítva. Bekukkantottunk a férfi mosdóba is, ám ott a Miami Vice, Magnum, Take That, Bon Jovi és Axl Rose ikonikus figurái helyett csak a 80-as évek kártyanaptárairól ismerős dús szűrű hölgyek és a 90-es évek Bay Watch csajai mosolyogtak ránk… Ezen is vidultunk egy jót, majd a bőség zavarában hirtelen nem is tudtuk, hogy melyik pultnál folytassuk az iszogatást.
Leültünk a szórakoztató egység táncparkettjétől legtávolabb eső emelvényen és a kiszuperált barna bőrfotelekből bűvöltük tovább a poharakat. Mikor a következő körért indultunk, már szabályosan át kellett verekedni magunkat a tömegen annyian lettek. Feladtuk és inkább haza indultunk, de megérte ezért a napért.
Te hova jársz mulatni?

15536
15550