62 évet várt a kicsi Sonorra
Egy kislány a világgal szemben 

Még mindig nem sokan ünneplik, pedig az apák is megérdemlik, hogy megemlékezzük róluk. 100 éves az apák napja. 

Anyák napja évtizedetek óta megünnepelt nap, amikor az anyaságot illetve az anya családban betöltött szerepét ünnepeljük. A huszadik század elejétől azonban egyes országokban az anyák napja párjaként, az apák napját is megünneplik. 

Egy családon belül a szülői feladatkörben az apai szerepnek is rendkívül nagy jelentősége van. Az apáknak ugyanolyan fontos szerepük van a gyermeknevelésben, mint az édesanyáknak, a szülőmodell pedig az apai szerep nélkül egyoldalú lenne. Az anyákhoz hasonlóan, az apáknak is kijár az ünneplés!

 Száz éves az ünnep ötlete

Mint oly sok, a közelmúltban felkapott ünnep, halloween-hez hasonlóan az apák napja is az Egyesült Államokból ered. Amerikában Sonora Smart Dodd volt az ünnep megalapításának legnagyobb kezdeményezője. Édesapja önfeláldozó és odaadó nevelése előtt kívánt tisztelegni az ünnep létrehozásával.  Apja, a háborús veterán ugyanis egyedül nevelte fel hat gyermekét. A hölgynek az adta meg a kellő önbizalmat, mikor Anna Jarvis megalapította az anyák napját. Az apák napjának eredeti leg megtervezett dátuma június 5., édesapja halálának évfordulója lett volna, de nem volt elég idő megbeszélni a részleteket a szervezőkkel, így június harmadik vasárnapján tartották, és tartják ma is. Az első apák napja 1910. június 19-én tartották az Egyesült Államokban.

Nem sokkal később az ünnep már akkora visszhangot kapott, hogy az akkori amerikai elnök, Woodrow Wilson is megtartotta az ünnepet családjával. 1924-ben tettek javaslatot a szenátusnak, hogy nyilvánítsák nemzeti szabadnappá e jeles napot. Végül az ünnepet hivatalosan 1972-ben Richard Nixon ismerte el.

Nemhiába, a kapitalizmus fellegvárában a kereskedők is hamar alkalmazkodtak az ünnepnap megszületéséhez. Míg ballagáskor, jeles névnapokkor és anyák napján a virágok iránti kereslet – és ár- nő, addig apák napja környékén általában a műszaki cikkek és a szerszámok kereslete növekszik. Az iskolák, és egyéb gyermekintézetek az ünnepet az anyák napjához hasonlóan tartják meg, rövid előadásokkal és ajándékokkal készülnek az apáknak.

Érdekes, hogy az ünnepről a katolikus egyház is megemlékezik. Egyházi körökben az apák napját hagyományosan március 19-én, Szent József napján tartják.

Tudtad? Érdekességek az ünnepről

  • Ilyenkor bonyolítják le a legtöbb R-beszélgetést (olyan telefonhívás, melynek költségeit a hívott fél viseli)
  • Az Egyesült Királyságban az apák napja kilenc hónappal megelőzi az anyák napját
  • Tréfásan a fizetésnapot is szokás több országban „apák napja”-ként emlegetni.

Bár az Apák napja Magyarországon nem tudott gyökeret ereszteni, a világ számos országában egyenrangú társa a család többi tagjának ünnepével.

Te tartod az Apák napja ünnepét?

 

5445

5458





[ Archívum ]

 



Itt lehetsz VIP tag:
Név:
E-mail: