Fuss itthon a Central Parkban
Nekünk is van Central Parkunk, a mienk a Margitsziget – tudtuk meg a Nike Félmaraton sajtótájékoztatóján, ahol idén zenészek készülnek nekivágni a 21 kilométeres távnak.
„A legyőzhető távolság!" Így hívják a futók a félmaratoni távot. Bár a 21 kilométer elsőre soknak tűnhet, egy jó cipővel és kitartó felkészüléssel te is teljesítheted! Amíg tavaly a televíziós műsorvezetők kampányoltak a futás mellett, most inkább könnyűzenészek csatlakoztak a futócsapathoz. Elég, ha példát veszel Zsédáról, Dobrády Ákosról, Vadon Janiról, a Rakonczai fivérekről, SP-ről, Tóth Gabiról vagy az Anti Fitness Clubból Petiről és Mikiről.

A szeptemberben esedékes futóeseményre hagyományosan májusban
kezdenek felkészülni a celebek. Idén azonban a megjelent zenészek kis része nem öltözött át futószettbe, egy másik részét pedig a bemelegítés után lezúduló eső tartotta vissza a közös sportélményektől.
A megjelentek nagy része nem tűnt gyakorlott futónak, és minket is éppen az érdekelt, hogy aki nem felkészült futó, hogyan fejlessze magát olyan szintre, hogy szeptemberben nekivághasson a félmaratonnak.
A futóklub egyik edzője, Knipl István szerint aki eddig még nem futott, az talán a közösségi élményekkel tudja magát a legjobban motiválni. „Decemberben voltam New Yorkban. A jetlegem miatt már reggel hatkor kimentem a Central Parkba. Nagy élmény volt, már akkor ki volt világítva a jégpálya, és az emberek korcsolyáztak. A futók 8-10-en egymás mögé rendeződve, szépen, csapatokban futottak. Később, a délelőtt folyamán kijöttek az idősebb nők és férfiak, és a kisgyerekes anyák is, akik a babakocsit tolva futottak. Arra gondoltam, nekünk is van Central Parkunk, a mienk a Margitsziget.”
A cipőn is múlik
Elsőként a legfontosabb dologban: kiválasztani a megfelelő futócipőt!- mondta Vajda Zsuzsa, a Nike futóklub másik edzője.

Egyáltalán nem mindegy, ki milyen futócipőt választ. Tudni kell, ki milyen terepen, milyen tempóban, milyen rendszerességgel fut vagy szeretne futni, de az sem mindegy, milyen az illető lábfejének formája, illetve a talp hogyan érintkezik a talajjal a futólépés közben, a talajfogás pillanatában. Kezdő futóként mindenképpen kérjük szakember segítségét a cipőválasztáshoz.
A legjobb, ha több cipőt is kipróbálunk. Erre remek lehetőséget biztosítanak a Nike futóklubjainak teljesen ingyenes cipőtesztjei. Itt szakemberek segítségével válogathatsz a cipők között, amelyeket helyben ki is próbálhatsz szinte minden nap és akár egy kört is futhatsz benne a sziget körül. Hiszen a hosszabb terhelés hatására érzékelheted igazán, melyik cipő illik a te lábadhoz. S ha a cipő megvan, jöhet a felkészülés!
Néhány kezdőknek szóló tanács
„A futásban pont az a jó, hogy mindenki a saját szintjéről indulva fel tud készülni egy általa meghatározott szintre. Ha valaki nulláról indul, résztávokból tegye össze az egészet. Fut 5-600 métert, majd megáll, sétál 200 métert, és amikor újból készen áll, megint fut egy kicsit. Ha már megy egyszerre a szigetkör, akkor sem szabad túlfeszíteni azzal, hogy másnap már a dupláját akarja teljesíteni." Knipl István szerint a futás előtt 2-3 órával már ne együnk kiadós fogást, csak gyümölcsöt, vagy csokit, különben az oldalunk szúrni kezd néhány száz méter után.
„Később, a gyakorlottabb futók váltogathatják a tempót: egy szakaszon lendületesebben fut, aztán kétszáz métert lassabban. Érdemes ezt az erdőben is kipróbálni majd, ahol a szakaszos hullámzást maga a terep adja meg." Végül a szintetikus futóruhákra tértünk rá. „Míg a női harisnyák általában 20 den vastagságúak, addig egy technikai futópóló 1 denes, és úgy van kialakítva a szövése, hogy az izzadtságot kivezeti és elpárologtatja. Műanyag érzése van, de nem tapad a testre. Futni kényelmesen jó."
Forrás: divany.hu, blikk.hu