Mit ünneplünk Pünkösdkor?

Piros Pünkösd napját ezer éve virággal köszöntik Európa sok országában.
De mi is ez az ünnep?
A hozzá fűződő népszokásokat réges-rég elfelejtettük.
Vagy mégsem?


Pünkösd a húsvétot követő ötvenedik nap, mozgó ünnep, neve a görög pentekosztész 'ötvenedik' szóból ered. A keresztény egyházi ünnep története Krisztus mennybemenetele utáni ötvenedik naphoz köthető, mikor a szentlélek lángnyelvek alakjában leszállt a tanítványokra hatalmas zúgás, szélvihar kíséretében.

Pünkösdi népszokások


Magyarországon csakúgy, mint Európa számos országában a Pünkösd ünneplésében keverednek a keresztény illetve az ősi pogány, ókori (római) elemek. A népszokásokban elsősorban a termékenység, a nász ünnepe, és ezek szimbolikus megjelenítése dominál. A Római birodalomban május hónap folyamán tartották az ún. Florália ünnepeket. Flóra istennő a római mitológiában a növények, virágok istennője. Pünkösd ünneplésében ma is fontos szerepet játszanak a virágok, a pünkösdi rózsa, a rózsa, a jázmin és a bodza. Az ünnep eredete azonban korábbi, már a zsidó hagyományokban is találunk ide köthető elemeket, amik a befejezett aratáshoz, később pedig a Sínai-hegyi törvényhozásról való megemlékezéshez köthetőek.

Néphagyományok – Színek, virágok, lángnyelvek


Jól tudták a régiek, ilyenkor meg kell állni egy pillanatra. A nagy nyári munkák előtt ünnepelni kell. Köszönteni az új életet, imádkozni a bő termésért, gyermekáldásért. Erre szolgált a pünkösd. A templomokban évről évre megemlékeztek erről a napról, a lángnyelveket a pünkösdi rózsa szirmaival helyettesítették, a Szentlélek jelképeként fehér galambot repítettek szabadon. A lányok és asszonyok bíborvörös ruhába öltöztek, a férfiak felöltötték ünneplőjüket, és kezdődhetett a mulatság

 

Rövid, mint a pünkösdi királyság


Néhány faluban még ma is élnek a pünkösdi hagyományok, játékok. A pünkösd királyválasztás sajnos teljesen eltűnt, pedig a mai napig él a szólás: Rövid, mint a pünkösdi királyság. Kezdetben vitézi szokás volt, a katonák maguk közül választottak egy évre királyt.

A Pünkösdi ünnepkörhöz számos hiedelem is tartozik, íme, néhány a legelterjedtebbek közül:


· Aki pünkösd hajnalban születik, szerencsés lesz.
· A hajnalban merített kútvízben való mosdás egész évre elűzi a betegséget, keléseket.
· A teheneket nyírfaággal veregették, hogy jól tejeljenek.
· Van ahol kenyérhéjat égettek, hamuját a gabonaföldre szórták, hogy jó termés, gazdag aratás legyen.
· A pünkösdi esőről úgy tartják, ritkán hoz jót, míg a májusi eső aranyat ér.

Mi kerül az asztalra?


A Pünkösdi ünnepi menü
· bárány/birkapörkölt,
· tojásrántotta,
· fonott kalács,mákos kalács,
· túrós lepény,
· bodzaszörp


Pünkösdkor a paraszt családoknál is ünnepi ételek kerültek az asztalra. Egyébként húst ritkábban ettek, de a juhtartó vidékeken nem csak húsvétkor, hanem pünkösd napján is fogyasztottak bárányt, birkapörköltet. Máshol inkább marhahús, baromfi került az asztalra. A tojásrántottának mágikus hatást tulajdonítottak (a tojás termékenységszimbólum), és szintén kötelező volt valamilyen édes kalács készítése (fonott kalács, túrós lepény, mákos kalács). Sárközben azonban nem édes tésztát, hanem sós kalácsot sütöttek, melyet tejföllel, borssal kentek meg. A bodza leveléből és virágából főzött szörpnek, teának minden betegséget gyógyító hatást tulajdonítottak.

Nincs még programod? Programajánló - Csíksomlyói búcsú


A csíksomlyói búcsút hagyományosan pünkösdkor tartják, a székelyek nagy ünnepe. Messzi földről érkeznek a zarándokok a kegytemplomhoz, Máriát dicsőíteni. Története 1567-re nyúlik vissza, amikor is a székelyek legyőzték János Zsigmond seregeit a Hargita Tolvaj-hágójánál. Ennek a győzelemnek az emlékére kezdtek el a hívek a kegyhelyre járni, hogy pünkösd napján együtt várják a szentlélek eljövetelét. Manapság 5-600 ezer hívő is eljön a világ minden tájáról. A csángók, a székelyek, a magyarok együtt imádkoznak a Szűz Anyához, sokan nyírfaágat tartanak a kezükben, amit Mária szimbólumnak tartanak. A körmeneten gyakran felcsendül a Boldogasszony anyánk és a Székely himnusz.

Forrás: kulturport.hu, unnep.mentha.hu

8104





[ Archívum ]

 



Itt lehetsz VIP tag:
Név:
E-mail: