Aki böjt, aki nem…  

A böjtöt időtlen idők óta ismerik a világ szinte valamennyi kultúrájában. No, nem a kényszerű éhezésre gondolunk itt, hanem arra, amikor tudatosan tartózkodunk az ételtől-italtól, és esetenként még más testi örömöktől is. De mi szükség az aszkézisre? – kérdezhetik persze sokan. Nos, több magyarázata is lehet annak, ha valaki időlegesen böjtöt fogad. Erről és a böjt egészségre gyakorolt hatásáról is megtudhatsz többet cikkünkből.


Farsang után tisztulás
 

A böjt szó hallatán legtöbben az éhezésre, koplalásra, vagy különböző reformtáplálkozási módszerekre asszociálnak, elfelejtvén, hogy évezredes keresztény hagyomány áll az elnevezés mögött. Az egyházi értelmezésből kiindulva is könnyen tévútra juthatunk. Hogy az elnevezés és a cselekedet mára nem jelent többet hús elhagyásánál, a hús-vét magyar elnevezése okolható. Sajnos ebből az elnevezésből hibás értelmezés született, ami által a böjt lényege sikkadt el. Így mára a böjt elnevezés csak kevéssé fejezi ki az időszak gazdag tartalmát és lényegét, hiszen ez a negyven nap nemcsak a test, hanem a lélek megtisztulásának, a lélekújulásnak az időszaka is eredetileg.


Egészségünkre!


Tudtad? – Az egyházi magyarázat

A nagyböjt az egyházi hagyomány szerint a hamvazószerdával kezdődő, és a húsvét vasárnapot megelőző nagyszombattal befejeződő időszak, az ünnepre való előkészülés ideje. A negyven napos böjt csak a VII. században vált igazán elterjedtté; Mára az egyház csupán hamvazószerdára és nagypéntekre ír elő szigorú böjtöt, illetve a húsvétig tartó időszak minden péntekére hústól való tartózkodást tart kívánatosnak.

A böjtnek régebben spirituális tartalma volt, mára az egészséges életmód része lett. Célja, hogy méregtelenítsük a szervezetet, a szervezettől megvonjuk a nehéz, nehezen emészthető táplálékokat, és hogy gyakran több folyadékot fogyasszunk. A böjtölés tehát igen sokoldalúan végezhető és értelmezhető a különböző életfelfogású emberek számára: hozzáállása szerint lehet kinek-kinek önfegyelmi vagy tisztulási eszköz, illetve áldozati cselekmény.

Táplálkozási tanácsadók - vallásos meggyőződésből vagy anélkül, de - feltétlenül ajánlják mindenkinek, hogy legalább ebben az időszakban tanúsítson étkezéseiben egy kis önmérsékletet, ugyanis a hús elhagyásának, még ha csak egy napra tesszük is, minden más módszernél hatékonyabb méregtelenítő hatása van.

A nagy mennyiségű hús fogyasztásából adódó túlzott fehérjebevitel rendkívül megterheli emésztőrendszerünket, a hús lebontásakor pedig számtalan méreganyag halmozódik fel bennünk. Szükségünk van tehát olyan napra vagy napokra, mikor időt hagyunk szervezetünknek, hogy megpihenjen, megszabaduljon a káros salakanyagoktól.


Hogyan lehet egészségesen böjtölni?

 A böjt az egész emberre hat, lelkére, szellemére, minden egyes sejtre. A böjt során megtakarítjuk - az összes energiafogyasztás 30 %-át kitevő - emésztési munkát.   Nem véletlen az sem, hogy a lázas- és egyéb betegségek során is tapasztalható "ösztönös böjt" , ami a természet nagyszerű öngyógyító folyamata.  Ha a böjt a beteget gyógyítja, akkor az egészséges szervezetet remek formába hozza.

A böjtnek nem feltétlenül kell negyvennaposnak lennie. Az a jó, ha igazi tisztulásként éljük meg, és megkönnyebbülést, sőt tisztánlátást eredményez minden szinten. Év közben jó hetente egy napot koplalni, jó, ha időnként kihagyunk főétkezéseket, például naponta csak egyszer eszünk, vagy ha nyáron egy hétig csak gyümölcsöt eszünk. A másik véglet a hosszas léböjtkúra. Munka mellett e téren is a középutas megoldás a célravezető, legalábbis a böjt típusait tekintve mértéktartó. Ez azt jelenti, hogy tartózkodunk a zsíros és a húsos ételektől, ha nem vagyunk éhesek, kihagyhatjuk a reggelit, de főként a vacsorát, s ha nem, akkor is csak annyit eszünk, amennyi az éhségünk elmulasztását célozza.

Jó, ha felkészülünk arra, hogy a böjt idején "belső tempónk" lelassul, mindenhez több időre van szükség. A keringés labilisabb lesz (a szaunázás veszélyes lehet, főleg hosszabb ideig tartott böjtnél).


Tudtad? A böjt hatásai:

  • intenzíven pusztítja a behatoló baktériumokat,
  • gátolja a vírusok terjedését és növekedését,
  • fokozza a vér és a sejtek ellenálló képességét,
  • elősegíti a méreganyagok kiválasztását: méregtelenít, salaktalanít, a sejtek, szövetek "fellélegeznek",
  • kiküszöböli a savas lerakódásokat,
  • meghatványozza az életerőt,
  • áthangolja (megnyugtatja) a vegetatív idegrendszert,
  • tehermentesíti az anyagcsere folyamatokat, - gyulladáscsökkentő,
  • csökken a szövetek sótartalma, a felesleges Na kiürül, a felesleges cukor, zsír, fehérje lebomlik,
  • megszépíti a bőrt, és fokozza a szövetek rugalmasságát,
  • feltartóztatja az idő előtti öregedési folyamatokat.

Aki böjtöl, érzékenyebb és védtelenebb a külső támadásokkal és igazságtalanságokkal szemben. Autósoknál csökkenhet a reakció- és koncentráló képesség.

Fontos: Semmiképpen ne böjtöljünk amikor a figyelmet, képességeinket erősen igénybevevő - esetleg másokért felelős - munkát végzünk, illetve ha gépen dolgozunk .



Hogyan fejezzük be? - Böjttörés

A böjt megtörése és a felépítés ugyanolyan sok figyelmet és körültekintést igényel, mint a böjt maga. Fontos, hogy a visszaállás ugyanannyi ideig tartson, mint a böjt időszaka, és fokozatos legyen, hiszen csak így tud az anyagcsere jól dolgozni. A hirtelen megterhelés felborítaná az anyagcserét, és az különféle fizikai tünetekkel járna. Hogy ki, mennyi ideig szeretne böjtölni, az egyéni döntés kérdése, mindenesetre célszerű előtte felmérni fizikai-, lelki állapotunkat, és kellőképpen fel kell készülni a böjt menetére testileg, lelkileg és szellemileg egyaránt.

Jó alkalom ez az időszak a számvetésre, mintegy erőgyűjtésre, hogy a tavaszi zsendüléssel párhuzamosan mi is aktívan léphessünk ki a világba, készen terveink megvalósítására!





[ Archívum ]

 



Itt lehetsz VIP tag:
Név:
E-mail: